Régmúlt rege az ittas vezetés veszélyeiről

Ittas vezetés előzményei

Hogy hogyan lehetett az ittas vezetés bűnébe esni a középkorban, amikor még autó se volt? Elméselem, kedves Olvasó! Megdöbbenésre, nevetésre, sírásra felkészülni, kinek-kinek milyen eltérő igényei vannak, és vágjunk is bele!

Egyszer régen, nagyon régen (de tényleg nagyon régen) élt egy kocsihajtó. Szegény ember volt, egy mezőfaluban élt a családjával, de mivel megkésve érkeztek, sajnos csak a szélső házak utáni szikes terület jutott nekik. Ott meg, hiába volt nagy kert, nem termett meg semmi. Más megélhetés után kellett néznie, hiszen a négy gyereknek ennie kellett valamit.

De hát egy mezővárosban mit lehet csinálni? Sokáig törte a fejét, és végül arra jutott, hogy helyközi munkát kell vállalnia. Másik városba költözni nem tudtak, nem volt miből, a házuk se kellett volna senkinek. Végül egyik unokatestvérétől kért kölcsönt, és vett egy szekeret és két lovat. Volt némi gyakorlata az asztalosmunkában, kárpitozásban, így néhány deszkával és régi anyaggal kényelmesebbé tette a kocsit, majd eléfogta a hátasokat, és megkezdte munkáját.

A városok, falvak között igen nagy távolságok voltak, és csak heti egyszer járt a postakocsi. Lova sokaknak nem volt, és ha dolguk akadt a szomszéd településen, bizony sokat kellett talpalniuk. Ezt a piaci rést használta ki emberünk, és bizony jelentős bevétele lett belőle.

Egy hibája volt csak. Nem vetette meg az erjesztett italokat. Főleg, amióta tellett rájuk. Viszont szinte minden nap dolgozott, így mondhatjuk, hogy a korabeli ittas vezetés bűnének mintapéldája volt.

Az ittas vezetés kezdetei

Mint mondottam volt, főhősünk szeretett iszogatni. Vagyis eleinte iszogatni, később inni, majd vedelni… De ne szaladjunk ennyire előre.

Szenvedélybetegsége korai szakaszában alig-alig fordult elő vele az ittas vezetés. Vagy bármi is volt ez, nevezzük csak ittas vezetésnek az egyszerűség kedvéért. Szóval, figyelt a becsületes és tiszta munkavégzésre, tudta, hogy nincs más esélye etetni és ruházni a családját, na meg télen fűteni is kellett valamivel. Az emberek hamar felfedezték a könnyű és gyors utazás lehetőségét, és örömmel fizettek a „sofőrnek” a szállításért. Nem kért soha lehetetlen összegeket, sőt, volt olyan kebelbéli jóbarátja, vagy szomszédja, akit egy kiló kenyérért vagy egy pár kolbászért is elvitt a szomszéd faluba. Vagy éppen egy flaska jó borért.

Ám ahogy az lenni szokott, a flaska jó borból kettő lett, majd három. Nem fizetségként, hanem napi fogyasztásként értve. Reggelihez pár pohár, délben még néhány, vacsorára a maradék. És így a napok múlásával egyre többször került az ittas vezetés is előtérbe. Eleinte másnapos volt, majd a több bor nagyobb hatást hozott, és végül világát sem tudva irányította paripáit. Meg a szekeret. Meg rajta az utasokat.

Ez eleinte senkinek nem tűnt fel. Ráfogták a göröngyös útra, a szilaj lovakra. A korban senkinek nem jutott eszébe az ittas vezetés, egy felelősségteljes embertől főleg nem. Baleset, vagy bármiféle probléma nem is történt. Egy ideig…

Amikor nagyobb mértéket öltött az ittas vezetés…

Felesége gyakran vitatkozott vele: ne igyon, ne a gyerek előtt, ne fuvarozás közben… Aztán feladta. A férfi elmerült az alkoholban. És ezzel az ittas vezetés tökélyre fejlesztésében is. Hamarosan már nem érdekelte, hogy csak ebből tud megélni, és a családja sorsa is a gyeplőt tartó, remegő kezében van. Áradt belőle az alkoholszag, alig tudott járni, és már a lovak is csak maguktól mentek a szokott útvonalon.

Az embereknek kezdett feltűnni a helyzet. Féltek, hogy baleset lesz a vége. Barátai próbálták rábeszélni, hogy ne hajtsa a szekeret ilyen állapotban, hiszen magát, a családját, az utasait is veszélybe sodorja. De csak legyintett, hogy ne féltsék, van gyakorlata. Egyre kevesebb utasa lett, egyre kevesebb pénzt kapott. És azt is a szokásos boradagjaira költötte, volt, hogy napokig csak kenyérvég jutott a gyerekeknek.

Az ittas vezetés ezen középkori módja veszélytelenebbnek tűnhet, mint a jelenlegi, buszos, autós, kerékpáros változatok. De várjuk csak ki a végét! Egy kétlovas szekér is komoly kalibát okozhat, ha részeg a hajtó.

És hogy mi lett a vége az ittas vezetés napi gyakorlásának?

Emberünk neje egy idő után munkát próbált keresni. A gyerekek nagyobbak lettek, az idősebbre rá lehetett bízni a kisebbeket, elvoltak a kertben, vagy házalni mentek. Az asszony nehezen talált olyan családokat, akik fizettek neki a házi- vagy kertimunkáért. Hiszen a korban a férfiak dolgoztak, a nők otthon voltak a gyerekekkel és a háztartással. Özvegy, egyedülálló apáknak segített, vagy olyan nőknek, akiknek több kicsi gyermeke volt, és nem bírtak el a főzéssel, takarítással is.

A kocsis még így sem hagyta abba munkáját. És az ittas vezetést. Naponta egy-két utast vitt csak, de sokkal többnek érezte. Elvesztette a kapcsolatot a külvilággal, nem mindig talált haza, nem foglalkozott semmivel. Lovait elhanyagolta, a szekeret nem különben.

Egyik nap az idős lelkészt vitte át a délre fekvő faluba. Az öreg nem szívesen ült fel mögé, de muszáj volt, nem tudott már annyit gyalogolni. A pap remegve kérte egy sáros lejtőn a kocsist, hogy fogja jobban a gyeplőt. Az csak legyintett és morgott. Így lett az ittas vezetés a katasztrófa okozója: a lovak gyengék voltak, a szekér rozoga, a „sofőr” részeg, az út meg csúszós. Az egyik állat elesett, a másik ijedtében meglódult, a szekér jobb első kereke kitörött, a többi része meg átbillent a fekvő hátason, és lepattogott a dombról. A lelkész időben leugrott hátulról, így csak a köpenye lett koszos, de a kocsis (megnőtt reakcióideje miatt) a bakon maradt. Nem sokáig, mert az átforduló szekér maga alá temette, majd a völgybe lecsúszva teljesen összetörte a csontjait. A rémült pap már csak az utolsó kenetet tudta feladni neki.

Hogy mi a tanulság? Ne ess az ittas vezetés bűnébe, akármelyik korban is élsz. A túlzott alkoholfogyasztás mindig veszélyes. Vigyázzunk magunkra, embertársainkra, és legyünk figyelemmel azokra, akikért felelősséggel tartozunk!